TANSZÉKI TERV 3 – SÓSKÚT

SÓSKÚT, TELEPÜLÉSKÖZPONT ÉS INTÉZMÉNYEI

A korábbi tanszéki tapasztalatok beépítésével dolgoztunk ki egy olyan új építészeti tervezési tantárgyat, melyben a környezettel, településszerkezettel, településképpel való ismerkedés hangsúlya mellett, ezeknek az épített környezetre gyakorolt hatása a félév épülettervezésének elsődleges mozgatórugója. A településszerkezeti meghatározottság mellett, a félév során azt vizsgáltuk – elsősorban közös munkában -, hogy az épületek és az általuk generált terek milyen módon hatnak vissza a városi terek formájára és használatára.
A végeredmény egy középület elvi engedélyezési szintű terve volt. Az Urbanisztika Tanszéken egy épület tervezésének a komplexitása a szabályozási tervekhez és a környezethez való viszony (beépítés), valamint a környezet természetes és művi eszközökkel való alakításának témaköreivel és feladataival egészül ki.
A tervezési helyszín Sóskút 2800 lakosú települése volt. A félév folyamán különösen nagy gondot fordítottunk a település meglévő potenciáljainak és erőforrásainak felmérésére. Végső célunk az ehhez építészetileg és környezettudatossági szempontból is illeszkedő beavatkozás megtalálása volt. Így a féléves munka során a következő szempontokat is érintettük: hagyományos településkép, hagyományos anyaghasználat és korszerű építészet, fenntarthatóság, közösségi építészet, építészeti viszonyulás és az építészet morális vonatkozásai egy erős települési környezetben.
Az érvényes településfejlesztési koncepcióhoz kapcsolódva a félévet a község új városépítészeti hangsúlyainak a megkeresésére és azok építészeti megformálására fordítottuk. A hangsúlyos pontok közös megkeresését követően a hallgatók egyéni munka keretei között tervezték meg a település igényei szerinti középületeket. A kiállításon a félév teljes tervezési folyamata nyomon követhető.

Hallgatók:
Agg Virág Melinda, Buzási Orsolya, Bartha Anna, Csizmadia Júlia, Heckenast Gábor, Kovács Ágnes, Mészáros János, Pataki Barbara, Pozsik Máté, Soós Gergely, Szauer Dóra
Oktatók:
Szabó Árpád DLA, egyetemi adjunktus, tárgyfelelős; Vermes Dániel, egyetemi tanársegéd; Dobos Botond, meghívott oktató
Meghívott előadók, szakkonzulensek:
König Ferenc, polgármester; Papp Sarolta, a Sóskút 2000 Társaság elnöke; Dr. Meggyesi Tamás, professzor emeritus; Ertsey Attila, meghívott építész szakkonzulens; Szabóné Pányi Zsuzsanna, Pest megye főépítésze; Ongjerth Richárd, építész