TANSZÉKI TERV 1 / RÁCKEVE – A DUNA ÉLŐBEN

 


RÁCKEVE / DUNA ÉLŐBEN

TANSZÉKI TERV1 / BMEEPUIQ601 + NYÁRI ÉPÍTŐTÁBOR

Elmegyünk egy közeli városba, amit mindig is a DUNA ÉLTETETT, de ma meg kellene találni, a jövőben mitől ÉLHETNE jobban a DUNA által itt helyi és turista.
Felkeressük a helyben ÉLŐ vállalkozókat, kulturális intézményeket, melyek már használják a DUNÁt.

Velük együtt tervezzük meg Ráckeve DANUrB akciótervét, hogy ÉLETET vigyünk a DUNApartokra.

Nyáron a DUNÁN ÉLŐBEN megépítjük a félév során megtervezett közösségi funkciókat, valódi közösségi ÉLETRE mutatva példát együtt egy hétig a DUNÁN!

Ráckeve egy órán belül elérhető Budapestről, mégsem rohamozzák meg turisták hétvégente, mint a hasonló Dunakanyart. Pedig ez a város sokkal integráltabban tudott ráépülni a szabályozott vízállású Duna-ág partjára, mint bármelyik nagy-dunai település, és tele van egyedülálló kulturális örökséggel is a vízi sportok és természeti adottságok mellett. Mégis zárva tart a barokk remekmű Savoyai kastély, elhagyatott a kulturális helyszínként ismertté vált Old Barge Pub állóhajó, a strandon lévő szomorú kemping mellett üresen nyúlik a víz fölé az egykori MHSZ üdülő modern kubusa. Hogyan lehet ÉLŐVÉ tenni Ráckeve DUNA parti örökségét?

Az Urbanisztika tanszék által vezetett nemzetközi DANUrB program keretében már több éve dolgozunk együtt Ráckevével, és 2022-ben egy komplex AKCIÓTERVET készítünk a település vállalkozói és kulturális intézményei részére, amely új, egymással összefüggő projekteket javasol a dunai lehetőségek kihasználására. Ebbe a munkába vonjuk be az Urbanisztika tanszék TT1-es hallgatóit, akiknek a terveit felhasználjuk az akciótervben,  A Tanszéki Terv tárgy hallgatóinak ajánljuk felvenni a választható Akadálymentes Külső Terek Tervezése tantárgyat is, mert ennek keretében tervezitek meg az akcióterv egyik kiemelt Duna parti helyszínén a nyári építőtáborban megvalósítandó faszerkezetű építményt. Ugyanis 2022. július első hetében meg is építünk egy vagy több órán megtervezett fejlesztést, méghozzá azt vagy azokat, amelyek az akciótervhez, illetve a helyiek igényeihez a legjobban igazodnak, amelyeket a leginkább képesek leszünk a DUNÁN ÉLŐBEN megépíteni igazi közösségben!

A tervezés és valódi megvalósulás komplex tapasztalata okán az Urbanisztika tanszék TT1-es jelentkezésénél előnyben részesülnek azok, akik vállalják a választható tárgy felvételét, ezzel a 2022 június 26 – július 2 közötti nyári táborban való részvételt, illetve a félév során a megépítendő térstruktúra/építmény tervezését is.

Tantárgyismertető: 2022. január 10., hétfő 16.00 – személyesen és online (részletek hamarosan)

HIRDETMÉNYLink

ELŐREGISZTRÁCIÓLink

2021-ES TT1 és TÁBOR (RÁCKEVE ENNÉL CSAK JOBB LEHET…)

PONTIPOLY KENUHÍD ÉPÍTÉS / video a 2021-es TT1 tárgy utáni építőtáborról Link

ÉPÍTÉSZFÓRUM CIKK A HÍDÉPÍTÉSRŐL

ÉPÍTÉSZFÓRUM CIKK A TÉR_KÉPZŐ TÁBORRÓL

képek a 2021-es tárgyról és építőtáborról hamarosan…