VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK

DEMOKRÁCIA ÉS TERVEZÉS


Előadók: FÜLÖP Judit
Tárgyfelelős: MEGGYESI Tamás DSc
A tantárgy kimérete: heti 2 előadás
Kreditpont értéke: 2
KÖVETELMÉNY: félévközi jegy

RÖVID TEMATIKA:

Egyre nagyobb a kihívás az építészek előtt; az épülettervezési gyakorlatot nehezítő, sűrűn változó jogi környezet a térségi / települési szintű tervezést talán még erősebben befolyásolja. Ehhez kínál segítséget a tárgy.

A demokrácia és a tervezés kapcsolatának megismerésével a tárgy célja, hogy a leendő építész ismerje meg a demokrácia adta lehetőségeit és korlátait a terület- és településtervezés terén. Nem az éppen aktuális jogszabályok tételes tudása a legfontosabb, ám a tervezés szereplőinek beavatkozási pontjait, hatáskörük és működésük egymásra gyakorolt hatását mindenképpen fel és meg kell ismerni.

A sok tételes tudás közt néha elvesző értelmiségi felelősség kialakítása – többek közt – az egyetem feladata; a falu – város – kerület jövőképének formálásában, a „beleszólás” lehetőségeinek megismerésével, az ott élők, a diákok (nagykorú, választó és választható állampolgárok!) is tevőleges részt vállalhatnak.

Az előző évek, nagyrészt elméleti alapot nyújtó előadásait most nagyobb arányban bővítjük gyakorlati jellegű ismeretekkel. A félév során, gyakorló szakemberek bevonásával, mód nyílik kipróbálni és alkalmazni a közösségi / részvételi tervezés sikeres technikáit.

A tantárgy keretében a hallgató megismerheti az önkormányzatiság működését; a költségvetés elemei, a pénzforrások ismerete érthetőbbé teszi a tervezés mikéntjét (rövid- és hosszú távú stratégiák, ütemezés stb.). Betekinthet a döntéshozó laikus testület munkájába, értékelheti a hivatalok tevékenységét. Képet kap a megbízó önkormányzat, a szakmai testületek és szervek, a tervező – tanácsadó csoportok és a külső finanszírozók együttműködéséről, annak nehézségeiről.

Kortárs külföldi példák alapján ismerhetik meg a miénknél nagyobb hagyományú demokráciákban működő sikeres közösségi tervezés technikáit; bemutatunk néhány eredményes honi példát is.

LETÖLTHETŐ TÁRGYISMERTETŐ