OKTATÁS

FŐÉPÍTÉSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

Rövid ismertető:

A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik magas színvonalú főépítészi munka végzésére széleskörűen alkalmasak. A széles körű alkalmasság egyrészt igaz horizontális értelemben, vagyis az építésügyi igazgatás, a területfejlesztés, a területrendezés, a településfejlesztés, a településrendezés, az épített- és természeti környezet alakítása, valamint azok védelme, mint alapfeladatok elvégzésére való alkalmasságon túl vonatkozik a személyiségfejlesztésre és a kommunikáció szakterületeire. Másrészt igaz vertikális értelemben is, azaz az országos, a regionális, a megyei, a kistérségi és a települési szintekre egyaránt érvényes.

A széleskörűség jelenti továbbá a főépítészi munkához kapcsolódó szakágak munkáinak átlátását, lényegi megértését, azok integrálását, valamint a folyamatok irányításának képességét, és a társszakmák generálását. A széleskörűség egyben jelenti az egyes folyamatok átlátását és kézbentartását az előkészítéstől (vizsgálatok, programalkotás, koncipiálás, alternatívaképzés stb.), a megvalósításon keresztül (problémaelemzés, formálás, kiértékelés stb.), a végleges formába öntésig.


A FŐÉPÍTÉSZ szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei / 2024 Link


Képzés adatai:

Képesítés megnevezése: Főépítész szakmérnök, illetve főépítész szakmai tanácsadó
Legközelebbi indítás: 2025. szeptember (min. 20 hallgató esetén)
Jelentkezési határidő: 2025. június 30.
A képzés időtartama: 4 félév
Intenzitás, tanórák/foglalkozások ideje: 30 óra/hónap
A képzés nyelve: magyar
A képzés költsége: hamarosan