KUTATÁS
DUT / INCLUSIVE CITY – 2024-2026
Az INCLUSIVE CITY projekt célja az európai városokban egyre gyakrabban alkalmazott a placemaking (helyteremtés) gyakorlatának vizsgálata és fejlesztése a 15 perces város koncepciója és elvei mentén erősítve az inklzivitás szerepét a köztérfejlesztésben. A projekt során a konzorcium olyan eszközöket, módszereket, politikai irányelveket és stratégiákat dolgoz ki, amelyek a befogadó és hozzáférhető közterek létrehozását támogatják társadalmi, gazdasági és környezeti hatásokat is figyelembe véve. A 15 perces város koncepciója alatt olyan városi struktúrát értünk, ahol 15 perces gyalog távolságban megtalálható a mindennapokhoz szükséges összes szolgáltatás. A placemaking gyakorlata is ehhez járul hozzá, eszközein keresztül pedig fejleszti a helyi szolgáltatások minőségét és hozzáférhetőségét. A placemaking egy olyan, együttműködésen és részvételen alapuló folyamatot jelent, amelynek során a helyi közösség aktív bevonásával alakíthatjuk köztereinket.
A projekt során létrehozott módszerek és eszközök gyakorlati tesztelése céljából öt pilot projekt (Urban Living Labs) valósul meg az öt partnerország egy-egy városában: Budapesten, Osloban, Rómában, Rotterdamban és Bécsben. A pilot projektek az alábbi problémákra igyekeznek gyakorlati megoldást kínálni: Budapesten a Népszínház utcában, a város legmultikulturálisabb, de ugyanakkor számtalan társadalmi kihívást magában rejtő utcájában dolgozunk a kritikai placemaking eszközeivel; Bécsben a városközpontban található vízpartok hozzáférhetőbbé tétele a cél; Osloban a fiatalok bevonása a cél a városközpont zöld területeinek fejlesztésébe; Rotterdamban a vízpart inkluzív fejlesztésére fókuszál a pilot projekt; Rómában pedig a Bastogi szociális bérházak közötti közterületek fejlesztése a cél a helyi lakosság bevonásával. A projekt nemzetközi konzorciumát 15 partner szervezet alkotja, köztük elismert európai egyetemek, városi önkormányzatok és civil szervezetek. A konzorcium olyan döntéshozókból, várostervezőkből, urbanistákból, akadémikusokból és civil társadalmi képviselőkből áll, akik pályafutásuk során széleskörű tapasztalatot és tudást szereztek a városfejlesztés területén.
A projekt vezetője: Superwien Architecture and Urbanism (Bécs)
A projekt partnerei:
- Ausztria: Superwien, Eutropian GmbH, Social Design – University of Applied Arts Vienna
- Hollandia: Stichting Placemaking Europe, Breda University of Applied Sciences (BUas)
- Norvégia: Nabolagshager AS, Norwegian University of Science & Technology, Natural State AS, SINTEF
- Magyarország: KÉK–Hungarian Contemporary Architecture Centre (KÉK), RÉV8 – Józsefváros Urban Development and Rehabilitation Company (RÉV8), Budapest University of Technology and Economics (BME), Urbanisztika Tanszék
- Olaszország: Nuove Ri-Generazioni Lazio, ASD Bastogi, Nonna Roma ODV
Hivatkozások és eredmények:
- 15-perces város a DUT honlapján: https://dutpartnership.eu/the-dut-partnership/transition-pathways/
- INSTRAGRAM: https://www.instagram.com/inclusivecity_eu/
- LINKTREE: https://linktr.ee/inclusivecity_eu
- YOUTUBE INTRO: https://www.youtube.com/watch?v=BrWO0qZGeZA&t=2s
- ÉPÍTÉSZFÓRUM cikk a projektről:
- DOCONF KONFRENCIA – INCLUSIVE CITY szekcióval: http://doconf.architect.bme.hu/call-for-abstracts/