ELHUNYT VIDOR FERENC
Életének 93. évében elhunyt Vidor Ferenc címzetes egyetemi tanár.
A magyar urbanisták korelnöke a nagyközönség számára leginkább A városok világa című, a Mindentudás Egyetemén tartott előadásából (2004), illetve a sztálinista várostervezés elleni 1956-os műegyetemi vita egyik kezdeményezőjeként volt ismert.
A BME mellett a ’60-as, ’70-es években a Bagdadi Egyetemen és az ankarai Middle East Technical Universityn is dolgozott oktatóként, illetve várostervezőként és a posztgraduális képzés ENSZ-igazgatójaként, később a Johns Hopkins és a Tokyo University ösztöndíjasa volt. Pályafutása során a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet kutatási csoportvezetőjeként, az MTA Kutatás- és Szervezetelemzési Intézet tudományos tanácsadójaként, az MTA Urbanisztikai Intézetének tudományos osztályvezetőjeként, a BME Mérnöki Továbbképző Intézet és a Magyar Urbanisztikai Társaság továbbképző tanfolyamainak vezetőjeként is dolgozott; 1990-től 1994-ig az MTA Településtudományi és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke, 1996-ig az International Federation for Housing and Planning tagja, 2001-ig a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökségi tagja volt.
Munkássága elsősorban építészeti alapokon nyugvó urbanisztikai problematikát, valamint kutatás- és városszociológiai témákat ölelt át, a gondolkodását meghatározó holisztikus szemlélet jegyében számos szaktudományos műve és nemzetközi szereplése mellett fotó- és verseskötet szerzője is volt és a nyolcvanas évek eleje óta tagja volt az MTA Jövőkutatási Bizottságának, valamint az Aktív Analitikusok Egyesületének. A BME oktatójaként a legutóbbi időkig aktív volt.
(kép: epiteszforum.hu )